Berlintown|| Kalandozz ebben a csodás városban. :)
A város


Berlin Németország fővárosa. Valamint külön városállama. A politika, a média, a kultúra és a tudomány, fontos európai központja.

 
Központ

die Stadt- a város
die Webseite- a honlap
die Geschenke- az ajándékok
die Bilder- a képek
zu Hause- az otthon

 
Berlinale
 
A város támogatója


Köszönöm a tárhelyet a Gportál Team-nek. :)

 
Látványosságok


6/5 hely
lehet jelentkezni, csak városokkal, országokkal foglalkozó lapok

 
Feliratkozás az utazásra
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
Újabb nemzetközi tanácskozás Berlinben az emlékezés kultúrájáról
Az egykori diktatúrákkal, illetve a politikai rendőrségek tevékenységével kapcsolatos politikai és történelmi oktatás kérdéseiről és általánosságban az emlékezés kultúrájáról tanácskoztak kedden Berlinben hét volt kommunista ország, köztük Magyarország egykori állambiztonsági archívumait kezelő szervezetei.

(MTI) - Az együttműködés javítása érdekében az egykori német állambiztonsági hivatal, a hírhedt Stasi iratait kezelő szövetségi archívum kezdeményezésére tavaly decemberben létrehozott hálózat immár második tanácskozását tartotta, az alakuló ülést követően azonban ez volt az első tematikus találkozó. A titkosszolgálati levéltárakkal foglalkozó európai hálózat munkájában a német, a lengyel a cseh, a szlovák, a magyar, a bolgár és a román intézetek vesznek részt.

A korábbi Történeti Hivatalból létrejött Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárát képviselő Zsidai Ágnes egyetemi docens, a történeti levéltár jogtanácsosa elmondta: arról folytattak tanácskozást, hogy a múlt feldolgozása milyen szerepet kapjon a nevelésben, illetve a politikai képzésben. Ez utóbbival kapcsolatban utalt arra, hogy a politikai képzés fogalmához Magyarországon az egykori "agitpropos" tevékenység miatt még mindig negatív képzettársítás fűződik. Ez a képzés Németországban ugyanakkor már nagyon fejlett, Magyarországon azonban ezzel még meg kell küzdeni, a politikai képzés nem szerepel a törvény által előírt feladatok között. Zsidai Ágnes előadásában is arra hívta fel a figyelmet, hogy a múlt feldolgozása rendkívül fontos, de komoly problémák vannak benne. Utalt arra: a családban, a szűkebb környezetben kell először a demokratikus, a toleráns, a nyitott gondolkodásmódot és cselekvést megtalálni.  
 
 
A résztvevők egyetértettek abban, hogy az általános és a középiskolákban a fiatalok képzése e tekintetben nincs a helyén. Közös probléma az is, hogy nincsenek találkozók az érintettekkel, az áldozatokkal - fogalmazott Zsidai Ágnes.
 
A kiindulópont a diktatórikus múlt, illetve a politikai rendőrség szerepének feldolgozása volt, ugyanakkor javaslatok hangzottak el, hogy az egykori állambiztonsági szervezetek tevékenységének megismerésén túl foglalkozni kellene az akkori állambiztonság és a pártok viszonyával. Sőt, több résztvevő azt indítványozta, hogy az együttműködést ki kellene terjeszteni a balti országokra és olyan más országokra is, amelyek még nem tagjai az Európai Uniónak.
 
 
Zsidai Ágnes elmondta, hogy az együttműködéssel kapcsolatban egy folyamatról van szó, az egyes országokban a kutatással, illetve a feldolgozással kapcsolatban különböző a társadalmi és politikai, valamint a jogi háttér. A "mintát"  Németország jelenti.

Forrás: [ x ]

 

 

 


Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Elindult a Substack oldalam! Elsõsorban anime és gaming témában olvashatsz cikkeket. Ha tetszik, iratkozz fel!    *****    15 éves a Nintendo 3DS! Emlékezzünk meg ezen fantasztikus kézikonzol történetérõl! Személyes és magyar vonatkozással!    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Naruto rajongói oldal | Könyv fordítások, fanficek | Nézzetek be és olvasgassatok! | Naruto rajongói oldal | KONOHA.HU    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |