Berlintown|| Kalandozz ebben a csodás városban. :)
A város


Berlin Németország fővárosa. Valamint külön városállama. A politika, a média, a kultúra és a tudomány, fontos európai központja.

 
Központ

die Stadt- a város
die Webseite- a honlap
die Geschenke- az ajándékok
die Bilder- a képek
zu Hause- az otthon

 
Berlinale
 
A város támogatója


Köszönöm a tárhelyet a Gportál Team-nek. :)

 
Látványosságok


6/5 hely
lehet jelentkezni, csak városokkal, országokkal foglalkozó lapok

 
Feliratkozás az utazásra
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
Buli Berlinben

Híres sztárokat, neves politikusokat és ünneplő tömeget várnak az Európai Unió ötvenedik születsénapi bulijára Berlinbe, ám könnyen lehet, hogy hivatlan vendégek is lesznek. A rendőrség komoly mozgosítással készül a rendzavarók ellen, hiszen az ellendemonstráció képviselői sem lesznek kevesen.

Nagyszabású születésnapi programmal készül a német kormány, illetve Berlin városa az Európai Unió félévszázados jubileumának megünneplésére. A napokban nyilvánosságra hozott, nem végleges program szerint az állam- és kormányfők csúcstalálkozója mellett a központi ünnepséget vasárnap a Brandenburgi kapunál rendezik. A születésnapi partin a szervezők elképzelése szerint valamennyi tagországot neves énekesek, illetve zenekarok és tánccsoportok képviselik majd, köztük olyan sztárok, mint Joe Cocker és Gianna Nannini. Az ünnepség vasárnap délben kezdődik, s este tíz órakor tűzijátékkal ér véget.

A rendezők arra számítanak, hogy a tagországokból, valamint Németország különböző részeiből több százezer embernek lesz kedve ünnepelni. Ebben reménykedve mintegy nyolcvan sátort állítanak fel, amelyekben az érdeklődők mindennemű felvilágosítást megkaphatnak majd az Európai Unióról, illetve a tagországokról.

 

Mások is jönnek

Kormányzati körökből ugyanakkor ellentüntetőkre is számítanak, nem véletlen, hogy a rendőrség idei legnagyobb bevetésére készül, s hogy csak az Európai Unió tagországainak állam- és kormányfőit több mint ötezer egyenruhás védi majd a hétvégén.
Előzetes értesülések szerint mintegy tízezren terveznek demonstrációt a csúcsértekezlet ellen, még pedig azzal a mottóval, hogy "Nemet mondunk a tőke Európájára".

Minisztériumi források szerint nem kizárt, hogy a különböző baloldali szervezetek által bejelentett tiltakozó megmozdulásokon ennél is többen vesznek majd részt. A hatóságok abból indulnak ki, hogy az EU-csúcsot a tüntetők egyfajta "bemelegítésként" kívánják felhasználni a május elsejei ünnepségek, továbbá a vezető ipari országokat és Oroszországot tömörítő G8-ak júniusi csúcskonferenciája előtt. Utóbbinak a Balti-tenger partján fekvő Heiligendamm ad otthont.

Beethoven és fokozott védelem

Mindez magyarázza, hogy a rendőrség a legnagyobb készültséget tervezi a szombat-vasárnapi uniós csúcstalálkozóra. A belvárost, illetve a jubileumi csúcskonferenciának otthont adó történeti múzeum környékét a hét végén szinte hermetikusan lezárják.Az autókat kitiltják a körzetből, s minden valószínűség szerint a járókelőknek is fokozott személyes ellenőrzéssel kell számolniuk.

Európa ünnepe már szombaton megkezdődik. Az első ünnepélyes program - az állam- és kormányfők, valamint más meghívott vendégek tiszteletére - a 2007-es Európai Médiadíj, az úgynevezett Károly-érem idei kitüntetettjének, a világhírű Berlini Filharmonikusoknak a koncertje lesz, Sir Simon Rattle karmester vezényletével. A műsoron egyebek között Beethoven V. szimfóniája szerepel. A délutáni ünnepséget egy éjszakába nyúló rendezvény követi, mégpedig "a szépség európai éjszakája" címmel. Ennek keretében a főváros tizennégy állami múzeuma hajnali két óráig fogadja majd a látogatókat, felkészülve arra is, hogy a különböző kiállításokról a huszonhét tagország nyelvein tájékoztassanak. Éjféltől kora reggelig pedig harmincöt berlini discóklubban a könnyűzenéé lesz a főszerep.

Forrás: [ x ]

 

 

 


Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Elindult a Substack oldalam! Elsõsorban anime és gaming témában olvashatsz cikkeket. Ha tetszik, iratkozz fel!    *****    15 éves a Nintendo 3DS! Emlékezzünk meg ezen fantasztikus kézikonzol történetérõl! Személyes és magyar vonatkozással!    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Naruto rajongói oldal | Könyv fordítások, fanficek | Nézzetek be és olvasgassatok! | Naruto rajongói oldal | KONOHA.HU    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |