Berlintown|| Kalandozz ebben a csodás városban. :)
A város


Berlin Németország fővárosa. Valamint külön városállama. A politika, a média, a kultúra és a tudomány, fontos európai központja.

 
Központ

die Stadt- a város
die Webseite- a honlap
die Geschenke- az ajándékok
die Bilder- a képek
zu Hause- az otthon

 
Berlinale
 
A város támogatója


Köszönöm a tárhelyet a Gportál Team-nek. :)

 
Látványosságok


6/5 hely
lehet jelentkezni, csak városokkal, országokkal foglalkozó lapok

 
Feliratkozás az utazásra
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
Nikolaiviertel

A legkedveltebb turistalátványosság. A szomszédos Mühledamm nagy forgalmával ellentétben itt nyugalom van, eltekintve egy-két turistacsoporttól, akik a macskaköves utcákat vagy a boltokat, butikokat járják, esetleg az éttermekben, kávéházakban pihennek.

A város fennállásának 750. évfordulójának ünnepekor újították fel ezt a középkori városnegyedet az NDK kormányának javaslatára, 1981-87, Günter Stahn vezetésével. Több épületet sikerült úgy felújítani, hogy akár a háború előtti tükörképe is lehetne önmagának. Ilyen a népszerű Zum Nussbaum ('A diófához') vendéglő is. A Fischerinsel melletti eredeti étterem állítólag Heinrich Zille, a híres festő kedvenc helye volt. A többi épületet is úgy építették újjá, hogy a középkort juttassa eszünkbe - ugyanolyan előregyártott beton panelekből, mint az NDK épületeinek többsége. Ez a rész most szinte falusi hangulatot idéz, és itt járva nehéz elhinni, hogy a Spandauer Strassén átkelve rögtön a Városházánál és a forgalmas Alexanderplatzon vagyunk.

Itt található Berlin egyik legrégebbi plébániatemploma a XIII. századból, a sajátos szépségű Szt. Miklós plébániatemplom (Nikolaikirche), az aranyra festett erkélyeivel és kőangyalkáival Berlin egyik legszebb épületének tartott Ephraimpalais, a negyed egyetlen eredeti épülete 1760-ból (Knoblauchhaus), ami most a XIX. századi, jómódú berlini családok életmódját mutatja be, egy egész, a Kézműves Múzeum tulajdonában lévő házsor, ami régi ipari tevékenységeket és szakmákat mutat be, valamint a kender sokoldalú (orvosi, mezőgazdasági, építészeti) felhasználását bemutató Hanf Múzeum.

Sok művész is élt vagy lakott itt, pl. Kleist, Hauptmann, Ibsen, Casanova, Strindberg vagy Lessing.

 

Forrás: [ x ]

 

 

 


Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Elindult a Substack oldalam! Elsõsorban anime és gaming témában olvashatsz cikkeket. Ha tetszik, iratkozz fel!    *****    15 éves a Nintendo 3DS! Emlékezzünk meg ezen fantasztikus kézikonzol történetérõl! Személyes és magyar vonatkozással!    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Naruto rajongói oldal | Könyv fordítások, fanficek | Nézzetek be és olvasgassatok! | Naruto rajongói oldal | KONOHA.HU    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |