Berlintown|| Kalandozz ebben a csodás városban. :)
A város


Berlin Németország fővárosa. Valamint külön városállama. A politika, a média, a kultúra és a tudomány, fontos európai központja.

 
Központ

die Stadt- a város
die Webseite- a honlap
die Geschenke- az ajándékok
die Bilder- a képek
zu Hause- az otthon

 
Berlinale
 
A város támogatója


Köszönöm a tárhelyet a Gportál Team-nek. :)

 
Látványosságok


6/5 hely
lehet jelentkezni, csak városokkal, országokkal foglalkozó lapok

 
Feliratkozás az utazásra
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
'Bevásárló csődülettel' az energiatakarékosságért

Berlini környezetvédők külföldi példák alapján kipróbálják, hogy bojkottok és más büntető akciók helyett jutalmazással is rá lehet-e bírni a kiskereskedőket a környezetbarát magatartásra. Előzetes szervezés után egy meghatározott időpontban egy berlini boltot rohamoznak meg, amely a várhatóan jelentős bevétel egy részét energiatakarékos fejlesztésre használja fel.

Az interneten szerveződő akció résztvevői egy Multikulti nevű éjjel-nappali üzletben egy időben végzik el hétvégi bevásárlásukat. A tulajdonos pedig vállalta, hogy a forgalom 35 százalékának értékében úgy építi át az üzletet, hogy csökkenjen a károsanyag-kibocsátása. Az akció az egyik szervező szerint a fogyasztó hatalmát demonstrálja - idézi a berlini lap az egyik szervezőt.

Az Egyesült Államokból kiindult „Carrotmob" nevű akciók célpontját előzetes jelentkezések alapján választják ki aszerint, hogy az érdeklődő kereskedők közül ki vállal komolyabb energiatakarékos intézkedést az ilyenkor keletkező jelentős bevételből. Ily módon a fogyasztó közvetlenül befolyásolhatja az eladó piaci sikerességét, megjutalmazva társadalmi felelősségvállalását. Az időközben Kanadában, Nagy-Britanniában, Francia- és Finnországban is népszerűvé vált kezdeményezést követő berlini akció előtt több tucat érdeklődő kereskedő ajánlatát hasonlították össze, és így választották ki a boltot. Nem tartanak attól, hogy az akciót követően a tulajdonos eláll jobbító szándékától, hiszen ezzel tönkretenné frissen szerzett jó hírnevét.

A Die Tageszeitung tudomása szerint az első Carrotmob tavaly zajlott le San Franciscóban. Az adott időpontban összegyűlt több mint kétszáz vásárló pár órán belül több bevételt hozott a boltosnak, mint egy egész heti nyitva tartás. A berlini szervezők arra kérik az embereket, hogy ne utazzanak távolabbról a helyszínre, hiszen a cél a széndioxid-kibocsátás csökkentése. Ehelyett azt javasolják, hogy másutt is kövessék a helyiek a példát.

Forrás: [ x ]

 

 

 


* Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.