Berlintown|| Kalandozz ebben a csodás városban. :)
A város


Berlin Németország fővárosa. Valamint külön városállama. A politika, a média, a kultúra és a tudomány, fontos európai központja.

 
Központ

die Stadt- a város
die Webseite- a honlap
die Geschenke- az ajándékok
die Bilder- a képek
zu Hause- az otthon

 
Berlinale
 
A város támogatója


Köszönöm a tárhelyet a Gportál Team-nek. :)

 
Látványosságok


6/5 hely
lehet jelentkezni, csak városokkal, országokkal foglalkozó lapok

 
Feliratkozás az utazásra
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
Berlin: optimizmus és katasztrofális számok

Németországban a fő mutatók arra vallanak, hogy a gazdaság hamarosan túljut a visszaesés legrosszabb szakaszán - ez olvasható a német pénzügyminisztérium hétfőn megjelent, júliusi havi jelentésében, amely szerint a második negyedévi teljesítmény jobb volt a vártnál. Derülátó előrejelzést tett közzé a gazdasági minisztérium is.

"Németország gazdasági visszaesésének üteme az utóbbi időben szemlátomást lelassult. Számos mutató arra vall, hogy egyes gazdasági ágazatokban a hanyatlás talán már meg is állt", írták a pénzügyminisztérium elemzői.
A pénzügyminisztérium derűlátó jelentésével egybecsengett a gazdasági minisztérium előrejelzése is. Ebben a minisztérium azt jövendölte: jó esély van arra, hogy a második negyedév gazdasági mutatói a háború utáni legsúlyosabb recesszió végét jelzik.

Az év első  három hónapjában 3,8 százalékkal esett vissza a német gazdaság az előző negyedhez képest - ez a legrosszabb adat az ország 1990-es újraegyesítése óta -, és a hazai össztermék (GDP) 6,9 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. A német kormány hivatalos várakozása egész évre átlagosan 6 százalékos gazdasági visszaesés, ez hatvan éven belül a legrosszabb teljesítmény lenne.

Hétfőn közzétett jelentésében a pénzügyminisztérium úgy értékelte: az elmúlt időszakban visszaesett export területén is fordulópont következhet be. A szakértők szerint erre utal az, hogy ismét növekednek a különböző megrendelések, és mindez az elkövetkező hónapokra az exportban is stabilizálást valószínűsít.

A korábbi években, a fellendülés idején a szegényes, csökkenő lakossági fogyasztás lassító, visszahúzó erő volt, de most, hála az alacsonyabb energiaáraknak, "támogató szerepet játszott a második negyedévben", különösen, mivel a korábbi húzóerők - a vállalati beruházások és az export - eddig kiestek. Ez meglátszik azon is, hogy júniusban a társasági adóbefizetések 53,8 százalékkal, a jövedelemadó-befizetések 5,2 százalékkal maradtak el a tavaly júniusitól.

Az államadósság növekedésének megállítása "távoli kilátást" csupán, írták a minisztériumi szakértők. A tavalyi, GDP-hez mérten 0,1 százalékos államháztartási hiány után az Európai Bizottság most 3,9 százalékos hiányt jósol Németországnak idénre, és 5,9 százalékos hiányt jövőre.

A hivatalos minisztériumi jelentések óvatos derűlátását több intézeti, illetve banki szakértő is megerősítette. Az idézett szakértők szerint az idei esztendő második felére a konjunktúra élénkülése várható. A Die Welt című napilap gazdasági szakemberek körében végzett felméréséből az tűnt ki: az elkövetkező hónapokban inkább "pozitív meglepetések" várhatók. "A fellendülés jelei már megfigyelhetők", idézte a lap Rolf Schneidert, az Allianz konjunktúra-szakértőjét, aki szerint a gazdasági vezetők derűlátását megalapozza, hogy növekednek az exportmegrendelések, és erősödik a fogyasztás is.

A munkaadókhoz közel álló Német Gazdasági Intézet (IW) szakértője, Michael Grömling úgy vélte, hogy a mélyponton sikerült túljutni. Szavai szerint az egyre több pozitív vállalati jelentés ezt erősíti meg.

Kai Carstensen, a müncheni Ifo Intézet egyik vezetője annak a nézetnek adott hangot: a gazdasági teljesítmény visszaesésének szakasza befejeződött.

A munkapiacot illetően azonban kevésbé derűlátóak az előrejelzések. A szakértők egybehangzó véleménye szerint az elkövetkező időszakban a munkanélküliség növekedése várható, ami fékezheti a remélt  fellendülés dinamikáját.

Forrás: [ x ]

 

 

 


* Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.