Berlintown|| Kalandozz ebben a csodás városban. :)
A város


Berlin Németország fővárosa. Valamint külön városállama. A politika, a média, a kultúra és a tudomány, fontos európai központja.

 
Központ

die Stadt- a város
die Webseite- a honlap
die Geschenke- az ajándékok
die Bilder- a képek
zu Hause- az otthon

 
Berlinale
 
A város támogatója


Köszönöm a tárhelyet a Gportál Team-nek. :)

 
Látványosságok


6/5 hely
lehet jelentkezni, csak városokkal, országokkal foglalkozó lapok

 
Feliratkozás az utazásra
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
Moszkva és Berlin összefog

Moszkva és Berlin enyhítené az európai feszültséget Grúzia kapcsán - ezt a közös álláspontot fogalmazta meg szombati telefonbeszélgetése során Szergej Lavrov orosz és Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter.

Az orosz külügyminisztérium szerint az eszmecserére a német fél kezdeményezésére került sor, s azon a szeptember 1-jén esedékes EU-csúccsal összefüggésben megvitatták az EU-orosz együttműködés kérdéseit. Egyebek között tekintettel az orosz és a francia elnök által augusztus 12-én egyezetett hat rendezési alapelvre a grúz-déloszét és a grúz-abház konfliktusban.

Megvizsgálták annak lehetőségét is, hogy az Európai Unió képviselői bekapcsolódjanak azoknak a vállalt kötelezettségek teljesítésének megfigyelésébe, amelyek célja megakadályozni a harci cselekmények és provokációk kiújulását a Dél-Oszétia és Abházia körüli biztonsági zónákban.

Az orosz külügyi tárca szerint Oroszországnak és Németországnak az a véleménye, hogy a Grúzia körül most kialakult helyzetet nem szabad felhasználni a feszültség szítására Európában.

"A felek egyetértettek abban: meg kell akadályozni, hogy a Grúzia körül augusztus 8-át követően kialakult helyzetet a feszültség szítására használják fel Európában azzal, hogy a posztszovjet térségben más országokkal szembeni, nem létező fenyegetésekről terjesztenek spekulációkat" - fogalmaztak a moszkvai külügyminisztériumban.

Steinmeier német külügyminiszter már pénteken szkeptikusan nyilatkozott arról az elgondolásról, hogy az Európai Uniónak szankciókat kellene alkalmaznia Oroszország ellen a grúziai válság miatt. "Ilyen súlyos helyzetben meg kell őriznünk a józan eszünket. Oroszország továbbra is az EU szomszédja marad, érdekünkben áll, hogy visszatérjünk a normális viszonyhoz" - hangsúlyozta a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak adott nyilatkozatában.

Forrás: [ x ]

 

 

 


ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123