Berlintown|| Kalandozz ebben a csodás városban. :)
A város


Berlin Németország fővárosa. Valamint külön városállama. A politika, a média, a kultúra és a tudomány, fontos európai központja.

 
Központ

die Stadt- a város
die Webseite- a honlap
die Geschenke- az ajándékok
die Bilder- a képek
zu Hause- az otthon

 
Berlinale
 
A város támogatója


Köszönöm a tárhelyet a Gportál Team-nek. :)

 
Látványosságok


6/5 hely
lehet jelentkezni, csak városokkal, országokkal foglalkozó lapok

 
Feliratkozás az utazásra
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
Olimpia

Németország folyamatosan részt vesz az olimpiákon 1896 óta napjainkig. Az összes rendezvényt nem szeretném most felvázolni, mert hosszú lenne és unalmas. Csak két időpontot említenék 1936-ot és 1972-őt, ebben a 2 évben Németország rendezte az olimpiát. A modulban az 1936-os olimpiát szeretném bemutatni, aminek a helyszíne Berlin.

Általánosságban:
A XI.-ik, 1936. évi nyári olimpiai játékokat Berlinben tartották augusztus 1. és augusztus 16. között. A helyszín kijelölését az 1931-es barcelonai ülésen döntötték el. A nemzetiszocialisták 1933-as hatalomra jutása miatt elterjed a hír, hogy Németországot megfosztják az olimpiai játékok rendezési jogától. A júniusi bécsi ülésen a német kormány képviselője kijelentette, hogy tiszteletben tartják az olimpiai szabályzatot, és a német származású üldözöttek részére is lehetővé teszik a játékokon való részvételt. E nyilatkozat folytán a NOB meghagyta Berlinnek a megrendezési jogot.
49 ország közel 4000 sportolója küzdött az olimpiai bajnoki címekért. Ezen az olimpián érkezett meg először az olimpiai láng, és égett a fáklya a versenyek végéig. Az ősi Olümpia romjai között a nap tüzével gyújtott fáklyát 3000 atléta futva, egymást váltva vitte a berlini játékok megnyitójára. 21 sportág 144 versenyszáma szerepelt a műsoron.

Érdekes, hogy...
Első alkalommal szerepelt a kézi- és a kosárlabda valamint a kajak-kenu.
A legsikeresebb atléta Jesse Owens amerikai színes bőrű sprintelő volt. 100 méteren 10,3 mp, 200 méteres síkfutásban 20,7 mp, távolugrásban 806 cm-es olimpiai csúccsal győzött, és tagja volt a 39,8 mp-es új világcsúcsot futó 4×100 m-es amerikai váltónak.
Nida Senff a 100 méteres hátúszás döntőjét úgy nyerte meg, hogy egyszer szabálytalanul fordult, de észrevette a bírói jelet, visszaúszott és szabályosan is végrehajtotta.

Az olimpián résztvett:
Afganisztán
Ausztrália
Argentína
Ausztria
Belgium
Bermuda
Bolívia
Brazília
Bulgária
Chile
Costa Rica
Csehszlovákia
Dánia
Dél-afrikai Köztársaság
Egyesült Államok
Egyiptom
Észtország 
Finnország
Franciaország
Fülöp-szigetek
Görögország
Hollandia
India
Izland
Japán
Jugoszlávia
Kanada
Kína
Kolumbia
Lengyelország
Lettország
Liechtenstein
Luxemburg
Magyarország
Málta
Monaco
Mexikó
Nagy-Britannia
Németország
Norvégia
Olaszország
Peru
Portugália
Románia
Svájc
Svédország
Törökország
Új-Zéland
Uruguay

Sportágak:
atlétika
birkózás
evezés
gyeplabda
kajak-kenu
kerékpározás
kézilabda
kosárlabda
labdarúgás
lovaglás
lovaspóló
műugrás
művészeti versenyek
ökölvívás
öttusa
sportlövészet
súlyemelés
torna
úszás
vitorlázás
vívás
vízilabda

Az érmek alapján Németország első helyen végzett ( 33 arany, 26 ezüst, 30 bronz). Magyarország pedig harmadik lett. (10 arany, 1 ezüst, 5 bronz)

Adatok forrása: [ x ]

 

 

 


ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123