Berlintown|| Kalandozz ebben a csodás városban. :)
A város


Berlin Németország fővárosa. Valamint külön városállama. A politika, a média, a kultúra és a tudomány, fontos európai központja.

 
Központ

die Stadt- a város
die Webseite- a honlap
die Geschenke- az ajándékok
die Bilder- a képek
zu Hause- az otthon

 
Berlinale
 
A város támogatója


Köszönöm a tárhelyet a Gportál Team-nek. :)

 
Látványosságok


6/5 hely
lehet jelentkezni, csak városokkal, országokkal foglalkozó lapok

 
Feliratkozás az utazásra
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
Aláírták a Berlini Nyilatkozatot

Az Európai Unió állam- és kormányfői vasárnap délelőtt elfogadták a szervezet elmúlt ötven évére visszatekintő és az elkövetkező időszak legfőbb feladatait meghatározó, ünnepélyes Berlini Nyilatkozatot.

Nem sokkal 12 óra előtt az egykori fegyvertárból lett Német Történeti Múzeumban a tagországok vezetői - köztük Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök - jelenlétében az EU soros elnöki tisztét betöltő Angela Merkel német kancellár, valamint az Európai Bizottság elnöke, José Manuel Durao Barroso és az Európai Parlament részéről Hans-Gert Pöttering elnök írta alá az unió elődjét alapító Római Szerződés 50. évfordulójának napján született dokumentumot.

A történelminek minősített nyilatkozat számos kompromisszumot tükröz. Konkrétan nem beszél az alkotmányról, ehelyett az Európai Unió számára egy megújított, közös alapot sürget. Nem foglalkozik konkrétan a bővítés további menetével, ehelyett az unió nyitottságának fenntartása mellett emel szót. Az alapítás óta eltelt ötven évre visszatekintve a dokumentum hangsúlyozza az európai egyesülés szerepét a béke és a jólét megteremtésében, a demokrácia és a jogállamiság megszilárdításában. Kiemeli annak jelentőségét, hogy végérvényesen megszűnt Európa természetellenes megosztottsága, s ezért köszönetet mond Kelet- és Közép-Európa szabadságszerető erőinek.

A Berlini Nyilatkozat az unió meghatározó értékei és legfőbb törekvései között említi a békét és a szabadságot, a demokráciát, a kölcsönös tiszteletet és felelősséget, továbbá a biztonságot, az egyenjogúságot és az igazságot, valamint toleranciát és a szolidaritást. Hangsúlyozza, hogy az EU a tagállamok egyenjogúságán és szolidaritásán alapul, tiszteletben tartva az egyes tagországok önállóságát és hagyományait. Mindehhez hozzáteszi, hogy a nyelvek, a kultúrák és a régiók sokszínűsége, valamint a határok nyitottsága gazdagítja az uniót.

A huszonhét tagú szervezet előtt álló legnagyobb kihívások kapcsán a dokumentum hangsúlyozza, hogy azok túllépnek a nemzeti határokon, s e kihívásokra az unió csakis együttesen adhatja meg a választ. A legfőbb kihívások között említi a gazdasági növekedés és a foglalkoztatás biztosítását, a terrorizmus és a szervezett bűnözés, továbbá az illegális bevándorlás elleni harcot. Hangsúlyozza továbbá az alapvető emberi, illetve szabadságjogok védelmét, s rámutat: a fajüldözés és az idegenellenesség soha többé nem kaphat esélyt. A Berlini Nyilatkozat síkraszáll a nemzetközi konfliktusok békés megoldása, a szegénység, az éhezés és a járványok leküzdése mellett, hangsúlyozva, hogy az EU a jövőben mindebben vezető szerepet kíván betölteni. Közös cselekvést sürget a dokumentum az energiapolitika és a környezetvédelem területén, kiemelve a klímaváltozás globális fenyegetésével szembeni közös fellépés szükségességét.

Forrás: [ x ]

 

 

 


ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123