Berlintown|| Kalandozz ebben a csodás városban. :)
A város


Berlin Németország fővárosa. Valamint külön városállama. A politika, a média, a kultúra és a tudomány, fontos európai központja.

 
Központ

die Stadt- a város
die Webseite- a honlap
die Geschenke- az ajándékok
die Bilder- a képek
zu Hause- az otthon

 
Berlinale
 
A város támogatója


Köszönöm a tárhelyet a Gportál Team-nek. :)

 
Látványosságok


6/5 hely
lehet jelentkezni, csak városokkal, országokkal foglalkozó lapok

 
Feliratkozás az utazásra
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
A munkahelyek védelméért tüntettek Berlinben

Athénban pedig rendbontók gyújtogattak.
A gazdasági válság következményeinek enyhítésével kapcsolatos követelések álltak a május elsejei németországi megmozdulások középpontjában. Athénban könnygázt vetettek be Athénban a görög rendőrök a rendbontók ellen a május elsejei felvonulás után.

A szakszervezetek, illetve a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) által rendezett nagygyűléseken - az ország különböző városaiban - több tízezren vettek részt. A szakszervezetek központi rendezvényén, Brémában Michael Sommer, a Német Szakszervezeti Szövetség (DGB) vezetője mindenekelőtt a munkahelyek védelmére szólította fel a kormányt, s az eddiginél hatékonyabb intézkedéseket követelt a válság elhárítására.

Sommer felvetette a gazdagok megadóztatásának lehetőségét, utalva arra, hogy az adóból befolyt összegeket a megrendült helyzetű vállalatok megsegítésére és a munkahelyek biztosítására kellene fordítani.

A DGB elnöke a bankok, illetve általánosságban a pénzügyi szektor fokozottabb ellenőrzését sürgette, hangoztatva, hogy nemcsak a bajba jutott bankokat, hanem a munkavállalókat is meg kell segíteni.

A kormányzat válságellenes intézkedéseit elégtelennek nevezte, s úgy vélekedett, hogy a konjunktúra élénkítése érdekében új intézkedésekre van szükség.

A Német Szociáldemokrata Párt ludwigshafeni rendezvényén Frank-Walter Steinmeier külügyminiszter, a párt kancellárjelöltje volt a fő szónok.

Steinmeier támogatásáról biztosította a szakszervezetek követeléseit, s az azokkal való együttműködést a válság legfőbb tanulságaként említette.

A kancellárjelölt megerősítette, hogy pártja sürgeti a legmagasabb fizetések megadóztatását, a menedzseri bérek korlátozását, továbbá az adócsalás elleni harc fokozását.

Berlin egyes kerületeiben kora délután tüntetést kezdett a szélsőjobboldali Német Nemzeti-demokrata Párt (NPD). A felvonulást baloldali szervezetek aktivistái igyekeztek megakadályozni.

A hatóságok több mint 1000 rendőrt vezényeltek a helyszínre. Május elsejére virradó éjszaka Berlinben és Hamburgban csaptak össze tüntetők rendőrökkel.

A görög rendőrség könnygázt vetett be a tüntetők ellen

Könnygázt vetettek be Athénban a görög rendőrök rendbontók ellen a május 1-jén rendezett felvonulás után.

Athén központjában mintegy hatezren vettek részt a legnagyobb szakszervezet által szervezett békés felvonuláson. A hatóságok több mint négyezer rendőrt vezényeltek a főváros utcáira a rend szavatolására.

A felvonulás után egy közel háromszáz fős csoport verődött össze az athéni műszaki főiskolánál.

A magukat anarchistáknak tartó tüntetők bankfiókokat és közlekedésbiztonsági kamerákat rongáltak, illetve felgyújtottak legkevesebb egy gépkocsit. A rendőrség könnygázt vetett be ellenük.

A közlekedési ágazatban tartott sztrájkok miatt fennakadások voltak a busz-, a vasúti és a kompközlekedésben, illetve a görög légitársaság járatainál is gondot okozott a munkabeszüntetés.

Forrás: [ x ]

 

 

 


ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123