Berlintown|| Kalandozz ebben a csodás városban. :)
A város


Berlin Németország fővárosa. Valamint külön városállama. A politika, a média, a kultúra és a tudomány, fontos európai központja.

 
Központ

die Stadt- a város
die Webseite- a honlap
die Geschenke- az ajándékok
die Bilder- a képek
zu Hause- az otthon

 
Berlinale
 
A város támogatója


Köszönöm a tárhelyet a Gportál Team-nek. :)

 
Látványosságok


6/5 hely
lehet jelentkezni, csak városokkal, országokkal foglalkozó lapok

 
Feliratkozás az utazásra
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
Lakossága

Berlin 3,4 millió lakosával Németország legnépesebb városa, messze megelőzve a második és harmadik Hamburgot és Münchent, melyek együttvéve sem érik el Berlin lakosainak számát. A Berlin-Brandenburg régió 5,9 millió lakost számlál és ezzel a második legnagyobb Németországban a Rhein-Ruhr vidék után.

A lakosság többek között azért is ugrott meg jelentősen mert a 18. és a 19. században több települést is Berlinhez csatoltak.

Berlin lakossága 1870 után kezdett rohamosan növekedni: 1871-ben 824 580 fő, 1892 elején 1 624 313 fő volt. Az 1920-as években a növekedés felgyorsult, ami nagy mértékben az 1920-as Nagy-Berlin-Törvénynek köszönhető, melynek során több községet Berlinhez csatoltak és a város határai kiterjedtek. A lakosságszám a II. világháború kitörése előtt érte el a maximumot, a majdnem 4,5 millió főt. A háború alatt a lakosság száma 3 millió alá zuhant, majd az 1950-es évektől kezdve folyamatosan 3,1 és 3,5 millió fő között ingadozik (lásd ábra). A város lakosainak összetételére jellemző, hogy az újraegyesítés (1990) óta a várost 1,7 millió lakos hagyta el és 1,8 millió új lakos költözött be. 2004-ben például 115 267 ember költözött Berlinbe, köztük 42 063 külföldről. Ugyanebben az évben 113 581 berlini lakos hagyta el a várost, közülük 31 244 költözött külföldre.

Berlin történelme során mindig vonzotta a bevándorlókat és nyitott volt irányukban. A legelső csoportos bevándorlás a 17. század végén történt Franciaországból, amikor Frigyes Vilmos, a "nagy választófejedelem" mintegy 20 000 hugenotta menekült letelepedését engedélyezte. A "réfugiés" azonnal polgárjogot kaptak, szabad vallásgyakorlást biztosítottak számukra és szabadon használhatták a francia nyelvet. A legtöbb hugenotta a Friedrichstadtban telepedett le, a mai Gendarmenmarkt környékén. Első templomuk, a Francia Dóm is a Gendarmenmarkton található és fontos turisztikai látványosság. Habár a hugenották azóta teljes mértékben integrálódtak, a hugenotta, azaz francia kulturális befolyás hatása mindmáig érezhető a város életében. A 19. század második felétől egyre fontosabb a szláv bevándorlás is. A II. világháború után egyre több "vendégmunkás" ékezett Nyugat-Berlinbe többek között Dél-Európából és Törökországból és szerződéses dolgozó Vietnamból Kelet-Berlinbe. Berlinben található, 200 000 fővel a világ legnagyobb török közössége Törökországon kívül. 1990 után újabb bevándorlási hullám jelent meg legfőképpen Oroszországból, ahonnan egykori német kisebbségiek illetve leszármazottjaik valamint zsidók telepedhettek le Berlinben.

Berlin a II. világháború óta különös politikai helyzete és a szabad kulturális élete miatt fontos célvárosnak számított és számít ma is Németországon belül. Mivel Nyugat-Berlin nem tartozott a legbiztonságosabb tartományok közé (minden oldalról a Fallal volt körülvéve), a bevándorlást a nyugat-német kormány folyamatosan szubvencionálta, többek között azzal, hogy a nyugat-berlini férfiaknak eltörölte a sorkatonasági kötelezettséget. Ennek következtében a 60-as, 70-es évektől egyre több alternatív (68-as) fiatal költözött Nyugat-Berlinbe, ahol Európa egyik legszabadabb alternatív szubkultúrája alakult ki.

Forrás: [ x]

 

 

 


* Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.