Berlintown|| Kalandozz ebben a csodás városban. :)
A város


Berlin Németország fővárosa. Valamint külön városállama. A politika, a média, a kultúra és a tudomány, fontos európai központja.

 
Központ

die Stadt- a város
die Webseite- a honlap
die Geschenke- az ajándékok
die Bilder- a képek
zu Hause- az otthon

 
Berlinale
 
A város támogatója


Köszönöm a tárhelyet a Gportál Team-nek. :)

 
Látványosságok


6/5 hely
lehet jelentkezni, csak városokkal, országokkal foglalkozó lapok

 
Feliratkozás az utazásra
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
Főoldal

Grüß Dich! :) A honlap a Gportál História versenyére jött létre és Berlinnel foglalkozik. :) Nézz körül és ismerd meg ezt a csodás várost. xoxo. (: Kata

friss7ff28.png
Grüß Dich! :) Hát eljött ez a nap is, bocsi, hogy eddig nem írtam. De nehéz úgy kiírni az új modulokat, hogy közbe nem tudjátok mi is az, és túl sok értelme sincs szerintem. :D
De mondhatjuk, hogy egész jól haladtam a lappal. Mindent összevetve pontosan 300 modulom van. :) Igaz, hogy ebből csaknem 200 internetes cikk, különböző lapokról, de azokat összeszedni is időbe telt. Viszont azért van egypár saját, illetve néhány egyedi modulom is, úgyhogy tessék körülnézni. Kicsit extráztam is 16 msn ikon, 2 háttérkép, 1 teszt és néhány vicc került fel. Tegnap pedig gyorsan összedobtam egy galériát is legalábbis 1 mappát, 97 kép van fenn Berlinről. Az összes forrása a bigfoto.com.
Most már csak az eredményhirdetést várom. :) A tartalmat pedig mindjárt elérhetővé teszem.

friss7ff28.png
Halii! :) Jelentkezem ismét. :) Haladok a lappal, de jövő héten elutazom, így sajnos egy hét kiesik a frissítésből. :( De remélem így is fel tudom tenni a tervezett modulokat. Ma 10 modult tettem fel a Berlin menübe: alapinfók, érdekességek... Illetve 3 msn ikont is csináltam. xoxo.

friss7ff28.png
Hello! Hát alakulgat az oldal, megcsináltam a menürendszert, (amit ti nem láthattok) belinkeltem az eddig megcsinált modulokat. És feltettem pár érdekességet is. :) Igyekszem folyamatosan frisselni, és ide is írni. :) tschüss.

friss7ff28.png
Guten Abend! Hát nyitás van A honlap már viszonylag régóta megvan, csak közben volt egy kis kavarodás, úgyvolt, hogy költözünk, de aztán mégse. :D A lényeg az, hogy most már üzemel a lap, bátran lehet írogatni a chatbe. A menüket egyenlőre nem láthatjátok. (Csak a verseny végén teszem elérhetővé.) De a kulisszák mögött dolgozgatok a lapon és folyamatosan kerülnek fel, újabb és újabb modulok. :)

 

 

 


ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123